E-mail küldése Instagram oldalunk

Papírgyűjtés az iskolában

Két óra alatt megtelt a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola papírgyűjtő konténere. A papírgyűjtés hagyományosan népszerű esemény, amely során az újrahasznosítás fontosságát tanítják. Az összegyűlt papírért kapott bevétel az osztályok programjait támogatja.

Két óra alatt megtelt egy konténer papírral a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola tornacsarnoka mellett. Az iskolában sokéves hagyomány a papírgyűjtés. A szülők sorban álltak a járművekkel, volt, aki kisáruszállítóval hozta a papírhulladékot a papírgyűjtésre. Még területfoglalási engedélyt is kért az iskola a várostól.

Papírgyűjtés volt kedden a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában. Gyorsan megtelt a hatalmas konténer. Fotó: Karnok Csaba

Papírgyűjtés a tornacsarnok mellett

A héten hulladékcsökkentési és egészséghetet tartanak az intézményben. A programok szervezője, Murányi Gabriella azt mondta, egy tanévben kétszer szerveznek papírgyűjtést, ősszel és tavasszal. A cél az újrahasznosítás, a papír visszaforgatása. Az aktivitás viszont kiszámíthatatlan, tavasszal két konténert rendeltek, az egyik se lett tele, most pedig egyet, ami már két óra alatt megtelt.

Az általános iskolák egyik népszerű közösségi eseménye a papírgyűjtés, amely nemcsak környezetvédelmi szempontból hasznos, hanem a diákok számára is kiváló lehetőség az együttműködésre és a versengésre. A papírgyűjtés jó alkalom arra, hogy a gyerekek megismerjék az újrahasznosítás jelentőségét és aktívan hozzájáruljanak a környezetvédelemhez.

Papírgyűjtés a Mórahalmi Móra Ferenc Általános IskolábanFotók: Karnok Csaba

A mórahalmi iskolában 18 osztály versengett. Volt olyan szülő, akinek három gyermeke is iskolás, ezért az ő esetében három egyenlő részre osztották a súlyt, hogy mindannyiuknak jusson. A gyűjtésből befolyt összeg az osztálypénztárakat gyarapítja, jó esetben osztálybulira és kirándulásra is jut majd.


Forrás: delmagyar.hu