Mórahalom önkormányzata támogatja a magánszállás-tulajdonosokat
Balogh-Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a város évek óta aktuálisan ahhoz járul hozzá, hogy minél magasabb színvonalon működhessenek a szálláshelyek.
Hozzátette, most a hűtő-fűtő klímaberendezésekre és az épülethez rögzített árnyékolástechnikai eszközökre kaptak támogatást az igénylők.
Öt pályázat érkezett energetikai fejlesztésre, ebből négy felelt meg a felhívásnak. Több tulajdonost az tart vissza a pályázatok beadásától, hogy bonyolultnak gondolják az ügyintézést. Az ügyvezető azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy egy egyszerű kérdőívet kell csak kitölteni elektronikusan, néhány melléklet és az árajánlat beadása szükséges mindössze az igényléshez.
Így tett Cérna József családja is, ők klímák vásárlására kaptak támogatást az önkormányzattól. Vendégházuk a város központjától és a fürdőtől nem messze található. Hét-nyolc éve kezdték a Mórahalomra látogatók elszállásolását a saját házukkal lábszomszédos telken. Télen-nyáron üzemelnek, várják a vendégeket. Ahogy Cérna József fogalmazott, sikerrel működtek együtt a várossal, így nagy könnyebbség számukra, hogy nem kellett a klímák teljes összegét kifizetniük.