Környezetvédelemről szól a hét: a kerékpározást népszerűsítik, Mórahalmon bringásreggelit is szerveznek
Elstartolt az idei Európai Mobilitási Hét, amelyet szeptember 16. és 22. között rendeznek meg Európában.
A hagyományokhoz híven pénteken autómentes nap is lesz az esemény keretében. Ötvenegy ország csatlakozott a kezdeményezéshez, hazánk a regisztráló települések alapján a harmadik helyet foglalja el Ausztria és Spanyolország után, 269 résztvevő önkormányzattal. A cél a környezetbarát közlekedésre való ösztönzés. Csongrád megyéből tizenegyen regisztráltak. Így Bordányban, Dócon, Forráskúton, Mindszenten, Szegeden és Sándorfalván autómentesen közlekednek 21-én, sőt Hódmezővásárhelyen és Szentesen is, de ezeken a helyszíneken a hetet felölelő rendezvényt tartanak a környezetvédelem jegyében. Szintén eseménydús napok lesznek szeptember 16. és 22. között Nagymágocson, Csongrádon és Mórahalmon is – utóbbi két településen a kerékpározást is népszerűsítik majd.
– Az iskolában rajzversenyt hirdettünk a környezettudatosság jegyében, csütörtökig adhatják le pályamunkáikat a tanulók, minden osztályban három helyezetett díjazunk. Az autómentes napon bringásreggelit tartunk azoknak a diákoknak, aki kerékpárral mennek suliba hét és nyolc óra között. Ezt követően az óvodásoknak bicikliversenyt rendezünk, míg a helyi intézmények között vetélkedő lesz, vagyis ahová a legtöbb dolgozó a kétkerekűvel érkezik munkába, az a szervezet ajándékcsomagban részesül – részletezi Dudásné Teiszl Alexandra szervező. Az önkormányzat dolgozója kiemelte, fontosnak tartották a csatlakozást, hiszen a környezetvédelem fontos számukra, és szeretnék, ha minél több mórahalmi választaná a biciklit és a tömegközlekedést vagy épp a sétát. – A tudatosság elengedhetetlen, ráadásul egyre több jó kerékpárutunk van, amelyek lehetővé teszik a tekerést. Ilyen a nemrégiben átadott Bajai úti bicikliút is, ennek használatát szintén népszerűsítjük a hét során – magyarázta Dudásné Teiszl Alexandra.
Forrás: delmagyar.hu