Jócskán csökkent az adóbevétel, de számos beruházás megvalósult Mórahalmon
Közmeghallgatást tartottak csütörtökön Mórahalmon. A koronavírus-járvány miatt 100 milliós nagyságrendben csökkennek a város adóbevételei.
2020-as munkájáról adott számot Mórahalom képviselő-testülete a csütörtök délutáni közmeghallgatáson, amit az Aranyszöm Rendezvényházban tartottak. Az eseményen beszámoló hangzott el az önkormányzat tavalyi munkája mellett a megvalósított fejlesztésekről, a város adóbevételeiről és a 2021-es tervezett adóbevételekről. Bemutatták az e-hulladék webapplikációt is, aminek célja, felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.
Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a pandémia első hullámával kapcsolatos intézkedések ismertetésével kezdte a beszámolóját, a március 11-e és június 18-a között hozott határozatok és polgármesteri rendeletek számát ismertette, majd megköszönte a nyilvánosság előtt az intézmények vezetőinek és dolgozóinak a kitartó munkáját.
Az idei adóbevételekről megtudtuk, a koronavírus miatt jelentős a lemaradás 2019-hez képest.
– Bevételkieséssel kell számolnunk, az idegenforgalmi adó bevétele a városnak a tavalyi 54 millió forintról 13 millióra csökkent. A vírushelyzet legnagyobb elszenvedője az idegenforgalom. Az adóbevétel-kiesés 100 milliós nagyságrendű – hangsúlyozta a polgármester.
A csütörtöki mórahalmi közmeghallgatáson Nógrádi Zoltán polgármester a számos megvalósult beruházás, átadás között említette a lovasközpontnál felépült lovaskocsi-múzeumot és kovácsműhelyet.
Az aktuális fejlesztések közül a bölcsődebővítéssel kezdte Nógrádi, kiemelve, hogy a két új csoportszobával 28 gyerek nappali felügyelete lesz pluszban biztosított. A polgármester büszkén hangsúlyozta, hogy Mórahalom korfája fiatalodik, nő a lakosság és nő a gyerekek száma, amire mint látszik, megfelelően fel vannak készülve.
Beszélt a Tóth János szakképzőiskola egyre bővülő tanulói létszámáról, amivel arányosan egyre több kollégiumi férőhelyre van szükségük, a következő beiskolázáskor pedig újabb létszámbővítésre kerül majd sor a kollégiumban, amiben számíthatnak a város segítségére.