Elvitték az első embercsempész autókat Mórahalomról
Elkezdték elszállítani kedden reggel azokat a roncsautókat, amelyeket az embercsempészek hagytak maguk után. Az első három kocsit Mórahalomról vitték el, de az autómentőknek még valószínűleg több százszor kell fordulniuk, mert annyi roncs lehet széthagyva a déli határszakasz közelében. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalhoz eddig már száz bejelentés érkezett.
A múlt héten lépett hatályba egy kormányrendelet, aminek köszönhetően elkezdődhetett kedden az embercsempészek által a déli határnál hátrahagyott roncsautók elszállítása. Az első három autót Mórahalomról vitték el. A helyszínen tartott sajtótájékoztatót Salgó László, Csongrád-Csanád vármegye főispánja, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő és Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.
Elvitték az első embercsempész autókat Mórahalomról – Fotók:Gémes SándorSalgó László emlékeztetett, hogy a jogszabály szerint a kormányhivatalnak a közterület-felügyelők és a mezőőrök szólnak majd az autókról. A hivatal munkatársai értesítést helyeznek el azokon, majd – ha senki sem jelentkezik értük – négy nap múlva elszállítják az autókat. Az elszállított járműveket három hónapig őrzik, az alvázszámát és rendszámát pedig közzéteszik a kormányhivatal honlapján. Ha három hónapon belül nem jelentkezik érte a tulajdonos, az autókat értékesíthetik. Ha a tulajnak ezután jutna eszébe, hogy hiányzik a kocsija, akkor – az eladás után – még kilenc hónapig jelentkezhet érte, és a szállítási és tárolási költség levonása után megkapja a maradék pénzt.
A főispán korábban azt is elmondta, hogy a Bács-Kiskun vármegyei településeken is a Csongrád-Csanád vármegyei kormányhivatal jár el az ilyen esetekben.
Mihálffy Béla pedig arról beszélt, hogy alig tíz napja fordult Gulyás Gergelyhez, azzal, hogy a Homokhátságon komoly problémát jelentenek az embercsempészek elhagyott autói. Az országgyűlési képviselő hozzátette, a miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormány szinte azonnal lépett, és megteremtette a jogi és a pénzügyi hátteret is.
Mihálffy Béla hozzátette, hogy abban is a kormány segítségét kéri, hogy a migránsok által széthagyott szemétkupacokat is el tudják szállítani a környékről, hiszen abból is rengeteg van, de a mostani kormányrendelet csak az autókkal kapcsolatos tevékenységet szabályozza.
Nógrádi Zoltán megköszönte a homokhátsági települések polgármesterei nevében, hogy megszabadulhatnak végre a roncsautóktól. Nógrádi Zoltán arról is beszélt, hogy a mezőőri szolgálatok csaknem száz bejelentést tettek már elhagyott járművekről.
A polgármester azt kérte a főispántól és az országgyűlési képviselőtől is, hogy segítsenek abban, hogy a mezőőri szolgálat jövőre is megkapja a kormánytól a működéséhez kellő támogatást. A mezőőrök ugyanis komoly segítséget tudnak nyújtani a migrációs válságban, és a tanyavilágban élők is biztonságosabban érzik magukat, ha a szolgálat működik.
Az autókat egyébként egy szegedi telephelyre viszik, de például Szegedről még nem érkezett bejelentés.
Egy migránst találtak
Magyarországon hétfőn tiltott határátlépés miatt egy embert fogtak el – közölte kedden az Országos Rendőr-főkapitányság.
A szerbiai Pannon RTV pedig arról számolt be, hogy 6 ezer 399 migránst fogtak el a legutóbbi akcióban a határmenti övezetben a szerb hatóságok. A rendőrség az akció kezdete óta 134 ezer 542 járművet és migránstábort ellenőrzött főleg Szabadkán, továbbá 8 embercsempészt letartóztattak és 253 embert állítottak elő különböző bűncselekmények miatt. 29 gépfegyvert, 10 pisztolyt, 3 ezer 120 darab lőszert és több száz külföldi útlevelet, valamint kábítószert foglaltak le.
Forrás: delmagyar.hu