E-mail küldése Instagram oldalunk

Több mint ötvenféle pálinkát neveztek a versenyre

 A tepertő sült, a pálinka pedig folyt a VI. Mórahalmi Pálinkaverseny és Tepertőfesztiválon, amit most szombaton tartottak a településen, a Rendezvénytéren. A környékről, de még Szerbiából is érkeztek az eseményre, amit Kökény Attila koncertje zárt.
 Idén is megrendezte a már hatodik Mórahalmi Pálinkaverseny és Tepertőfesztivált a Móra-Tourist Nonprofit Kft. A program 14 órakor kezdődött a tepertősütéssel és a helyi termékek kirakodóvásárával. Délután kóstolásra is volt lehetőség a frissen sült tepertőből és a versenyeztetett pálinkákból, párlatokból is, és felvonult a Magyar Pálinka lovagrend.

Ahogy minden évben, idén is volt vándormuzsikus, zenés-táncos produkciók, látványfőzés, gyermekelőadás és tombola is. Mi nem sokkal délután két óra, tehát a hivatalos programkezdet után értünk Mórahalomra. Akkor ugyan még csak néhány látogató volt a Rendezvénytér sátrában, de az árusok és a tepertőt sütők már kipakoltak. Volt, aki saját termelésű mézét hozta, de lehetett csomózott rongyszőnyeget is kapni. Na meg persze forralt bort és ekkorra már elkészült a töltött káposzta is azoknak, akik nem bírták kivárni az első adag tepertők kisütését.

Közben pedig folyamatosan lehetett kóstolni a versenybe benevezett pálinkákat is. Ezekből fogyott is jócskán, ráadásul nem nagyon volt olyan versenyző, aki ne hozott volna egy-két plusz üveggel a saját terméséből. A nap végére természetesen ezek is szépen elfogytak.

Az egyik csapat a szerbiai Ludasról érkezett, ők voltak a leggyorsabbak, vagy legalábbis a legélelmesebbek, mert hoztak magukkal már kész tepertőt is, így érthetően náluk álltak sorba a legtöbben már kora délután.

– A tepertőn kívül hoztunk magunkkal alma, szőlő, körte és kajszibarack pálinkát is, meg persze sok fokhagymát, mert a településünk ennek a termesztéséről híres igazán. A pálinkák közül a körtét és a barackot a versenyre is neveztük, bízunk benne, hogy legalább az egyik nyerni fog majd – mondta Kristovác Ilona, a csapat szószólója.

Közben a színpadon folyamatosan mentek a programok. Fellépett többek között a Temerinből érkezett Köcsög Citerazenekar, és egy Romániából érkezett német tánccsoport is. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, ők szintén a sátorban kézműveskedhettek, akár már a karácsonyi ajándékokat is elkészíthették.

A legfontosabb az idei fesztiválon talán mégiscsak az volt, hogy műanyagmentessé tették a rendezvényt. Az árusoktól és a versenyzőktől is azt kérték, hogy ne hozzanak műanyag terméket. Idén már a pálinkát is üvegpohárból kóstoltatták, amiért egy jelképes összeget kértek, amit a végén visszaadtak annak, aki kérte.

A rendezvény résztvevői délután átvonultak a fürdőhöz a Pálinka lovagrend vezetésével, este hét órakor pedig Kökény Attila lépett fel.

Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Frank Yvette