Pályázati felhívás civil szervezetek részére
Mórahalom Városi Önkormányzat és az Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület pályázatot hirdet Magyarországon és Szerbiában lévő nemzetiségek kulturális, ifjúsági, hagyományőrző egyesületeinek, civil szervezeteinek részére, akik a nemzetiségek kulturális értékét, hagyományait ápolják.
A pályázati kiírás célja a nemzetiségek kulturális, ifjúsági, hagyományőrző egyesületeinek, civil szervezeteinek támogatása, valamint a magyarországi és szerbiai fiatalok közti kapcsolatok kialakítása, illetve erősítése.
A pályázat által bemutatkozási lehetőséget kívánunk biztosítani Mórahalmon, a „Kolo” Szerb Kulturális Központban.
A pályázat megvalósításának keretében a Szerbiában és Magyarországon élő nemzetiségek által működtetett civil szervezetek kulturális, ifjúsági, társadalmilag hasznos tevékenységének megismeréséhez, társadalmi szerepvállalásuk segítéséhez, növeléséhez, bemutatkozási lehetőségéhez, együttműködéséhez szeretnénk hozzájárulni.
Az alábbi témakörökben lehet pályázni:
- Kulturális tevékenység
- Ifjúsági tevékenység
- Hagyományőrzés
- Nemzetiségek bemutatása, illetve az összetartozás erősítése Magyarországon, együttműködések kialakítása
1.) Kulturális tevékenység kategóriában nyilvános, szabadidős és kulturális programok szervezése támogatható. (Pl.: előadások, koncertek, tánc stb.)
2.) Ifjúsági tevékenység kategóriában támogathatóak az ifjúságnak, gyermekeknek szervezett szabadidős, vagy nevelési-oktatási jellegű tevékenységek, programok. (Pl.: nyári táborok, versenyek, fellépések)
3.) Hagyományőrzés kategóriában támogathatóak a nyilvános hagyományőrző programok, előadások, és a hagyományőrző tevékenységet folytató szervezetek ilyen célú tevékenységei. (Pl.: hagyományőrző egyesület fellépése, előadás, rendezvény vagy közösségi foglalkozás szervezése stb.)
4.) Nemzeti összetartozás erősítése kategóriában olyan, nyilvános rendezvények, programok támogathatóak, amelyek célja a nemzeti összetartozás erősítése, a nemzeti ünnepekről, hagyományokról történő méltó megemlékezés stb.
Az alábbi tevékenységi körök támogathatók:
- A nemzetiségek zenéjének és kultúra széles körű megismertetése, hagyományainak ápolása
- Műfaji kötöttségektől függetlenül bármely nemzetiségű, művészi és kulturális kezdeményezés népszerűsítése és támogatása
- Tradicionális értékek megóvása, a művészeti és kulturális örökség kutatása, ápolása
- Művészeti és kulturális nevelés, oktatás, képességfejlesztés, tehetséggondozás
- Kapcsolatépítés a határon innen és túl, valamint nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális és művészeti életének szereplői között
- Bemutatkozási, fellépési lehetőség biztosítása
- Művészeti képzések, táborok, kiállítások szervezése
- Hagyományőrző programok szervezése
- A múlt hagyományainak felkutatása, a kutatási eredmények széles körű megismertetése
- Tehetséges fiatal művészek felkutatása, bemutatkozása
Egy szervezet a meghirdetett pályázat során több kategóriában pályázhat.
A pályázatra vonatkozó határidők:
- Megvalósítási időszak: 2023. május 1. – 2024. április 30.
- A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2023. március 03.
Benyújtási határidő: 2023. március 31.
Támogatás formája: vissza nem térítendő, természetbeni támogatás.
Természetbeni támogatásként Mórahalom Városi Önkormányzat a támogatott szervezeteknek biztosítja a „Kolo” Szerb Kulturális Központban Mórahalmon a fellépési lehetőséget, a szükséges technikai háttérrel.
A támogatott szervezetnek kedvezményesen tudunk szállást és étkezést biztosítani a program megvalósítási időszakára, továbbá az itt tartózkodás idejére ingyenes fürdőbelépőt a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe.
A megvalósított programoknál támogatóként meg kell nevezni, fel kell tüntetni Mórahalom Városi Önkormányzatot, illetve az Egy-Másért Egyesületet.
Pályázati adatlap (1.sz. melléklet) és felhívás (2. sz. melléklet) letölthető az alábbi linkről:
Pályázat benyújtása: A pályázatot elektronikus úton lehet benyújtani a sziveriklara@morahalom.hu e-mail címen. Személyes benyújtás a Polgármesteri Hivatal titkárságán történhet, mely az átvétel után iktatásra kerül.
Hiánypótlás: A hiányos, vagy a pályázati felhívásnak nem megfelelő pályázatok esetében hiánypótlásra kerül sor.
Elbírálás: A támogatások odaítéléséről az Egy-Másért Egyesület által létrehozott bizottság javaslata alapján Mórahalom Város Polgármestere dönt 2023. április 21-ig.
A bizottság az alábbi szempontrendszer alapján vizsgálja meg a befogadott pályázatokat:
- A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati kiírás alapvető célkitűzésének, a pályázat a Magyarországon és Szerbiában működő nemzeti kulturális, ifjúsági, hagyományőrző egyesületek, civil szervezetek megismerését, valamint a magyarországi és Szerbiában élő fiatalok közti kapcsolatok kialakítását, együttműködését, illetve erősítését szolgálja.
- A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.
- A pályázó által vállalt szakmai feladatok és a szöveges indoklás alátámasztják a célul kitűzött értékeket
A pályázat értékelésénél előnyt jelent, ha:
- a pályázó egyesület egy közös programot valósít meg egy külhoni magyar csoporttal
- az oktatási, ifjúsági egyesület témanapot szervez a nemzeti összetartozás témájában
- a pályázó egyesület más nemzetiségű egyesülettel, civil szervezettel közös programot valósít meg
- a fellépés során eltöltött vendégéjszakák száma meghaladja az 1 vendégéjszakát
Pályázók értesítése:
A döntésről a pályázók írásos értesítést kapnak a döntést követő 8 napon belül.
Pályázatot benyújtani magyar, szerb nyelven, illetve angol nyelven lehet.