E-mail küldése Instagram oldalunk

Negyven kerékpárt regisztráltak Mórahalmon

Ingyenes kerékpár–regisztrációt biztosítottak Mórahalmon a BikeSafe program keretein belül. Ez azért nagyon fontos, mert Magyarországon több ezer biciklit lopnak el évente, amelyek vagy nem kerülnek elő, vagy nem tudják visszaadni a gazdájának, mivel nem jegyezték be azokat.

A Mórahalmi Önvédelmi Egylet szervezésében, és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség, valamint a szegedi Bűnmegelőzési Központ támogatásával létrejött eseményen nagy volt az érdeklődés. Összesen 40 kerékpárt vettek nyilvántartásba, ami azt jelzi, hogy a mórahalmiak igyekeznek megvédeni értékeiket.

A múlt heti rendezvényre azonban nemcsak a bringásokat várták. A határhoz közeli települések különleges helyzete miatt határvadász-toborzó információs pulttal is kitelepültek a város központjába.

Ez nem is volt hiába, hiszen többen érdeklődtek a jelentkezés feltételeiről. A családokat és a gyerekeket csapatépítő programokkal, játékokkal várták, a szépkorúak zenés délutáni előadáson vehettek részt. Sárközi László, a a Mórahalmi Polgárőrség elnöke kiemelte, büszke arra, hogy ilyen sokszínű, minden korosztály számára érdekes rendezvényt tudtak megszervezni, és megköszönte a szegedi rendőrség együttműködését. (Fotók: Mórahalmi Önvédelmi Egylet-Polgárőrség)