E-mail küldése Instagram oldalunk

Megint történelmet írtak a mórahalmi szakképző iskolában

Az iskola történetének első ballagásán jó hangulatban és családias légkörben búcsúzott a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium tizenegyedikes osztálya.


– Gyorsak voltunk. Szinte csak pár napja gyülekeztünk az Aranyszömben, hogy az első évnyitót megtartsuk. A vizsgáitok estéjén egyszer csak rádöbbentem: vége, befejeztétek, most már nem jöttök vissza diákként a suliba. Nem kell senkit csengetés után beparancsolni a terembe, könyörögni, hogy öltözzön át tesi órára, senki nem fogja felhozni nekem egy hosszú munkanap estéjén a gyakorlaton készült terméket kóstolni. Hiányozni fogtok és ez az iskola már soha többé nem lesz ugyanaz. Most, a mai napon utoljára Tóth Jánosos diákként átvonulunk a városon az Aranyszömbe, hogy ahol kezdtük, ott fejezzük be – fogalmazott az igazgatónő, majd az osztályfőnökük, Pápai Péter vette át a szót, aki a gyerekeknek és a szülőknek is megköszönte a támogatást, majd elismerte, hogy nem készült beszéddel.

– Statisztikát készítettem – mondta, majd úgy számolt el tizenegyig, hogy a számok az osztálya életében fontos eseményeket, történéseket jelentették. A rövid beszédek után az ünnepi műsort, a végzősök városi búcsúztatását Nógrádi Zoltán polgármester jelenlétében az Aranyszöm Rendezvényházban tartották.

Forrás. delmagyar.hu

Fotó: Török János