E-mail küldése Instagram oldalunk

Magyarország jó tanulója, jó sportolója számára oklevéllel indult nyári szünet

 Magyarország jó tanulója, jó sportolója miniszteri kitüntetést kapott Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások miniszterétől a mórahalmi díjugrató Kiss Lizanna, aki csapatával nemrég Nagy-Britanniát megelőzve Nemzetek Díja győztes lett az ausztriai Lamprechtshausenben.
 – Szólt az igazgatónő, hogy van ez a lehetőség. Anyukám intézte a papírmunkát, pályázni kellett rá. Márciusban adtuk be a papírokat, majd vártuk a döntést. Egyszer csak jött a levél, amiben benne volt az elismerés. Az utolsó tanítási napon, június 15-én pénteken kaptam meg – mondta a mórahalmi díjugrató, Kiss Lizanna, a Szent László Katolikus Általános Iskola diákja, aki a közelmúltban Magyarország jó tanulója, jó sportolója elismerésben részesült.

Liza hároméves korában ült először lovon. – Unokatestvérem fogathajtó, nála ismerkedtem meg a lovakkal – mondta két évvel ezelőtt az akkor még ötödikes kislány. Édesanyja szerint Liza nagyon bátor. Mint fogalmazott, nem tartana itt, ha nem lenne benne ennyi vagányság. Liza hatéves korában kezdett edzővel lovagolni, tízévesen rajtengedélyt szerzett, azóta díjugrató. Heti öt napot edz, Magyarország egyik legjobb edzője, Füzér Gábor foglalkozik vele, és annak ellenére kitűnő tanuló, hogy majdnem minden hétvégén máshol versenyez. A lovaglásról szólva Liza úgy fogalmazott, hatalmas élmény, amikor lovával átszárnyal az akadály fölött. – Eggyé válok a lóval. Hogy mennyire könnyű irányítani, függ a tapasztalattól és a ló személyiségétől egyaránt – magyarázta.






Már nem férnek a díjaktól. A mórahalmi díjugrató Kiss Lizanna Magyarország jó tanulója, jó sportolója miniszteri kitüntetést kapott. Fotó: Kuklis István

A közelmúltban újabb rangos elismerést hozott haza csapatával. Az ausztriai Lamprechtshausenben megrendezett Nemzetek Díjára Nyugat-Európa összes meghatározó nemzete elküldte válogatottját. A díjugrató szakág gyermek válogatottja Nagy-Britanniát megelőzve lett Nemzetek Díja győztes Ausztriában, amit Lizannának köszönhettek.



– Ez a díj azért nagy szó, mert ez Európa-bajnoksághoz hasonló nehézségű, rajtunk kívül magyaroknak ez csak egyszer sikerült eddig. Nagy-Britanniával kellett megküzdeniük, ugyanis mindkét csapat hibapont nélkül teljesítette a pályát, aminek az lett a következménye, hogy mennünk kellett még egy kört a rövidített pályán minél gyorsabban és hibátlanul. Nekem ez különösen nagy kihívást jelentett, mert én voltam a legutolsó. Ha nem megyek hibátlanul, akkor az angolok nyernek – mesélte Liza, aki Eliana nevű lovával végül hibátlan kört futott. Édesanyja elárulta, nem is merte figyelemmel követni Lizát, elbújt a melegítőpályán és még a közvetítést sem nézte, csak a csapattársak reakcióit figyelte.

Forrás: delmagyar.hu