Tanösvény lesz a mórahalmi iskola udvarán
Növényhatározó tanösvényt alakítanak ki a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola udvarán. A zöldfelület-növelő beruházásra az egyik nagy áruházlánc pályázatán nyert százezer forintot egy helyi civil szervezet.
Hetedik alkalommal szervezte meg a Tesco az „Ön választ, mi segítünk” pályázatát. A vásárlók által leadott zsetonszavazatok alapján Csongrád megyében összesen kilenc kezdeményezést támogat az áruházlánc, köztük a mórahalmi Szép-Kör Környezetvédelmi és Városszépészeti Egyesület növényhatározó ösvényének megvalósítását is.
– Az egyházi iskola udvara meglehetősen kopár. Ezt akartuk hasznos, ugyanakkor szép dologgal berendezni – beszélt az ötletről Szűcs Anikó, az egyesület alelnöke.
– Arra gondoltunk, hogy a diákokat segítené, ha a biológiaórán tanultakat élőben is megtapasztalhatnák és megfigyelhetnék. Ezért álmodtuk meg az Érzékszervek növényhatározó ösvényt. A különböző örökzöld és lombhullató cserjéken, amelyeket ide ültetünk és amelyeket tájékoztató táblákkal is ellátunk, a diákok láthatják, amit egyébként csak a tankönyv rajzai illusztrálnak.
A Szép-Kör egyesület civil szervezetként, önkéntesekkel működik immár 2004 óta a településen. Környezetvédelmi programokat szerveznek, ökoiskolai rendezvényeket valósítanak meg, de készítettek már klímastratégiát és foglalkoztak a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésével is. A Tesco programjában 400 ezer forintra pályáztak az udvari tanösvény kialakítására. Ebből a teljes területet körbe tudták volna ültetni, amely egyfajta élő sövényként is funkcionált volna. Pályázatuk végül azonban harmadik helyezett lett, így százezer forint áll egyelőre rendelkezésükre.
– Most átgondoljuk, tudunk-e ehhez a programhoz önerőt biztosítani. Ha nem, akkor is elkészül az ösvény, csak jóval kisebb területen – mondta el Szűcs Anikó. A munka a tervek szerint pár héten belül el is kezdődhet, így a tavasz végére már nem a kopár udvaron játszanak majd a Szent László Katolikus Általános Iskola diákjai.
Forrás: delmagyar.hu